Ajánlatkérések
Jelenleg az ajánlatkérő listán 0 féle termék van.

Search Keyword:
Total: 340 results found.
Tag: Gömb
Crataegus monogyna Compacta
Kompakt egybibés galagonya

 

  A galagonyákhoz hasonlóan alacsony termetű bokorfa. Magassága elérheti a 3-5 métert, de növekedése lassú. Ágrendszere tömött, sűrű (a nevéből is fakad). Levele jellemzően galagonya levél, év közben sötét, fényeszöld, ősszel sárgára fordul. Virága fehér (április-május), termése piros csontáralma termés. Igénytelen, könnyen tartható fácska, de inkább bokornak fogadjuk el. Tarthatjuk cserépben, metszéssel akár sírok mellé is ültethető, de tetőkertbe, vagy nagy méretű sziklakertbe is tervezhető növény. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Melia azedarach
Imafüzérfa

 

  Indonéziában-Malájzián és Ausztráliában is honos fa fajta. Lombhullató. Magassága 7-12 méter, de hazájában elérheti a 30-40 métert is. Levele a csörgőfára emlékeztet. Virága látványos, lila színű és illatos. Termése ringló szerű, de apróbb, mely fehéren egészen tél végéig rajta maradhat a fán. Talajban nem válogat, inkább szárazabb talajra ültessük. Fagyérzékenysége miatt védett kertbe javasolt szoliter fa. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Quercus dentata "Carl Ferris Miller"
Japán császártölgy

 

  E különleges tölgy származási helye Kórea. Alacsony termetű, magassága 6-8 méter. Fiatal korban felfele törő ágrendszerű, idősebb korban terpedt szétmenő lombkoronájú. Lombhullató, őszi színe narancsos-vöröses. Levele a tölgyekre általában jellemző karéjos szél és az egyik legnyagyobb mérettel bír. A levele hossza elérheti a 30 cetnimétert is. Lassú növekedésű. Jó téltűrő (6 zóna). Könnyen tartható kis termetű fa, kisebb kertekben, előkertekben, de akár konténeres tartásban is nevelhető. Ültetéshez nagyobb szervesanyagot dolgozzunk be. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Quercus turneri pseudoturneri
Télizöld tölgy

A kocsányos és magyal levelű tölgy kereszteződéséből létrejött télizöld lombosfa. Magassága 8-10 méter, széles lombkoronájú. Levele kisebb a megszokott hagyományos kocsányos tölgynél. Enyhébb teleken zöld lombbal telel át. Makkja kisebb. Talajban a tölgyekhez hasonlóan a mélyebb rétegű, agyagosabb talajokat igényli. Ültetésnél érdemes mélyebb gödöröt ásni és nagyobb szervesanyagot bedolgozni. Inkább védettebb helyre ültessük és akkor lombja télen is szépen megmarad. Mérete miatt kisebb kertekbe is tervezhető díszfa. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Betula pubescens
Molyhos nyír

 

Magassága elérheti a 15-25 métert is. Alakja a bibircses nyírhez képest felfele törőbb, a vesszők végei nem hajlanak le. Kérge ezüstös, fehér, alig repedezik be. Levele kevésbé fűrészes szélű. Vizesebb talajokon kiválló, a nyírekre jellemző gyors növekedésű. Többed magával fás csoportban szépen mutat.  Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Acer palmatum 'Kotohime'
Japán juhar

Kis termetű (2 méter magas és széles) lombhullató bokorfa, vagy alacsony törzsű fa. Lomba sűrű, tömött. Levele apróbb kihajtáskor vöröses a hajtásvég, mely év közben zöldre vált és ősszel sárga-narancs színt vesz fel. Igényei hasonlóak a többi japán juharral (talaj-fény-pára igény).  Mérete és jól formázható alakja miatt kiemelt helyre javasolt ültetni. Kis kertbe, előkertbe, tetőre, cserépbe, bonsainak is kiválló. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Acer palmatum 'Shaina'
Japán juhar

Kis termetű (2-2,5 méter magas és széles), lombhullató bokorfa, alacsony törzsű fa. Lombja sűrű, tömött. Levele egész évben vörös. Igény azonos a többi japán juharral. Ültethetjük kis kertbe, előkertbe, tetőkertbe, árnyasabb, nagyobb sziklakertbe és cserépbe egyaránt. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Acer palmatum 'Pixie'
Japán juhar

Kis termetű (2 méter) bokorfa, vagy alacsony törzsű, gömb kiterjedésű díszfa. Levele élénk kárminpiros. Rövid ízközű, lassan növő fajta. Napos helyre csak akkor ültessük ha párásabb a környezet (itthon a levegő száraz). Ültetésnél savanyítsuk a talajt. Mind szoliter fának, mind tetőkerten, vagy cserépben (bonsai) használhatjuk. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Acer cappadocicum 'Rubrum'
Pontuszi juhar

Az alapfaj (acer cappadocicum) Ázsia nagy részén honos, Törökországtól egészen a Himalájáig fellelhető. Közepes termetű lombhullató fa, magassága elérheti a 10-12 métert. Levele a juharokra jellemző tenyeresen ujjas. Kihajtáskor vörös színű, év közben zöldre vált, őszre sárga színt vesz fel. Igénytelen tágtűrésű. Mind szoliternek, mind fa csoportba ültethető. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Cornus mas 'Macrocarpa'
Húsossom

Kis termetű (5 méter) lombhullató fa. Virága korán nyílik, termése nagy (piros) ízletes. Lombja egész évben zöld, őszre besárgul. Talajban nem válogat, jó mésztűrő, városban is megél. Szoliternek kiválló. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Acer japonicum 'Vitifolium'
Japánjuhar

Kis termetű (5 méter), lombhullató díszfa. Alakja látványos emeletes ágrendszerű, idősebb korára gömb kiterjedésű lesz. Fiatal korában gyorsabban növekszik (3-5 év). Levele nagyobb világoszöld (szőlőre emlékezetető alak), mely őszre látványos élénkbíbor színt vesz fel. Napos, de inkább félárnyas helyre ültessük, kissé párásabb környezetbe. Földjét savanyítsuk. Kis kertekbe, előkertbe, zártabb teraszokon, tetőkerten, illetve cserépben is nevelhetjük. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Acer palmatum 'Sazanami'
Japánjuhar

Kis termetű (4-4,5 méter) lombhullató díszfa. A lomb alakja középkortól gömb fomrájú és a japánjuharokra jellemzően ágrendszere kissé lazább szerkezetű. Lombja egész évben zöld, őszre színeződik (vörös). Napos helyen párásabb környezetbe ültessük, félárnyékos helyen kicsit éghet meg a levele. Ültetésnél használjunk savanyú tőzeget. Kis kertekben, előkertben, tetőkerten, illetve cserépbe is ültethetjük. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Acer palmatum 'Osakazuki'
Ujjas (japán) juhar

Kis termetű (6 méter), idősebb korára gömb kiterjedésű, lombhullató díszfa. Mint minden juhar a virága jelentéktelen. A levele a japánjuharokhoz képest nagyobb -már emiatt is látványos- egész évben zöld, ősszel színeződik (vörös, kárminpiros). Közepesen igényes fa. Nagy városokban csak akkor ültessük napos helyre, ha párásabb -tavak mellett, sűrűn ültetett növényzet mellett- a környezet, mert itthon, nyáron, a száraz levegő miatt hajlamosa levél égésre. Félárnyas helyen kivállóan megél. Kissé párásabb helyet igényel (mulcsozás) és ültetésnél használjunk savanyú tőzeget. Mint minden japán, illetve ujjasjuhar kiválló díszfa. Kis kertekben, szélmentes tetőkerten és cserépben, akár bonsainak is ültethetjük. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Prunus incisa 'Paean'
Fudzsi cseresznye

Alacsony termetű (4-6m), gömb formájú, lombhullató díszcseresznye. Levele zöld és a többi japán díszcseresznyére jellemzően ősszel vörösesre színeződik. Virága szimpla rózsaszín, lombfakadás elötti virágzású. Tartása nem igényel komolyabb ismeretet, ültetésnél kissé savanyítsuk (tőzeg) környezetét. Lassú növekedése és kis termete miatt kis kertekbe, előkertbe; edénybe, akár bonsainak is ültethetjük. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Prunus incisa 'Oshidori'
Fudzsi cseresznye

Alacsony termetű (5-6m), gömb lombkoronájú, lombhullató díszfa. Levele egész évben zöld, ősszel vöröses-bronzosra színeződik. Virága rózsaszín és dupla, lombfakadás elötti virágzású. Tartása nem különösebben nehéz, az ültetésnél javasolt a savanyú tőzeg bevitel. Kis termete és lassú növekedése miatt kis kertekbe, előkertbe, akár más japán cseresznyékkel csoportosan ültetve is használhatjuk. Edénybe, illetve bonsainak is nevelhető. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Prunus incisa 'Mikinori'
Fudzsi cseresznye

Alacsony termetű (4-6 méter) lombhullató gömb lombkoronájú díszfa. Lassú növekedésű, közepesen sűrű lombozattal. Virágzása lombfakadás elötti szimpla halvány rózsaszín. Levele egész évben zöld mely narancsosra színeződik, ősszel bevörösödik. Tartása nem nehéz, de ültetésnél savanyítsuk talaját és kerüljük a pangó vizet. Kis kertbe, előkertbe kiválló díszfa. Cserépbe, vagy akár bonsainak is nevelhetjük. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Prunus mume 'Beni-chi-dori'
Japán díszbarack

Alacsony teremetű lombhullató bokorfa. Magassága 2,5-3 méter (tíz éven belül). Formája gömb. Oltással alacsony törzsű fának is nevelhető. Virága látványos szimpla virágú, lila, a porzótáj belül sárga. Lombja egész évben zöld, őszre sárgás, vöröses színt vesz fel. Igénytelen, könnyen tartható növény. Látványos virága és kis termete miatt kis kertekbe, előkertbe más virágzó cserjével, alacsonyabb fával társítható; edénybe, bonsainak is ültethetjük. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Morus alba 'Szicilai Fekete'
Fehér eper

Az eperfa nagy termésű fekete változata. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Acer davidii
Közép-kínai juhar

Kínából származó középmagas (10-14m), inkább eliptikus-szétálló lombkoronájú (4-8m) lombhullató díszfa. Levele nem a juharokra jellemző tenyeresen ujjas alak, hanem lándzsa formájú, mely őszre besárgul. A fa legfontosabb díszítő értéke a kérge, mely zöld alapú-hosszanti fehér csíkozással, a kígyókérgű juharokhoz tartozik. Igénytelen fa, de nyáron az öntözésre fokozottan ügyeljünk, mert a levele égésre hajlamos lehet. Mind szoliter fának, mind facsoportba ültethetjük, akár kisebb kertekbe is. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Acer platanoides 'Drummondii'
Korai juhar

Angliából származó középmagas (10-15m) gömbölyded formájú lombhullató díszfa. Jellegzetessége a levele, melynek széle világos fehér sáv, belül zöld. Igénytelen tágtűrésű parkfa, de kisebb kertekbe is javasolható. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Castanea sativa
Szelíd gesztenye

Dél-Európa és Kis-Ázsia területén volt eredetileg honos, de manapság minden mérsékelt övi országban jelen van. Élvezeti értékét felesleges taglalni. A fa maga sokáig alacsony marad, sőt városokban nem jellemző, hogy 8-10 méternél magasabbra nőne. A 20-25 méter inkább erdőkben fordul elő és ez erősen a mikroklímának tudható be. A szelíd gesztenye ugyan is nem egyszerű fa. Nem is bonyolult, mert ahol megmarad, ott minimális fentartást igényel. Ahol meg nem marad meg, ott nem marad meg. Lombja gömb alakú. Virága jelentéktelen a termése annál fontosabb. Jellemzően a szelíd gesztenyét két féle képpen lehet vásárolni. Oltványként, illetve magoncként. A különbség annyi, hogy oltványként garantált a termés mérete és ízze. Magoncként, ami lényegesen olcsóbb lutri. Lehet hogy szotyi méretű lesz, lehet, hogy nagy ping-pong labda méretű. Tartásánál törekedni kell a talaj savanyítására és a tápanyagban gazdagabb taljra ültessük (sok szerves trágya). Ültetésnél javasolt gyökeresedést elősegítő hormont adni és az első években vastagabb lombot szórni a tövéhez. Díszfaként is remek és ha megmarad, akkor a termése.... Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Cornus controversa 'Variegata'
Emeleteságú tarka som

Származása Japán és Kína. Magassága 5-10 métert is elérheti. Formáját tekintve bokor, vagy alacsony törzsű fa (inkább fa). Jellegzetessége a ritkásabb, szellősebb ágrendszer, melynek ágai vízszintesen nőnek oldal irányba, így adva meg az emeletes (hasonlóan az acer palmatum; japonicumhoz) ágrendszert. Növekedése közepesen erős. Levele sárga-zöld tarka. Virága a fehér somra hasonlít. Hazánkban nehezen viseli a napos helyet, emiatt inkább félárnyékos, szürt fényű helyre ültessük (a déli-kora délutáni napot kevésbé kapja). Talajban savanyú kémhatásút igényel és ne legyen túl kötött. Kimondottan szoliter fának (cserjének) lehet tekinteni, mert formája nagyon látványos. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Prunus virginiana 'Schubert'
Virginiai meggy

Közepes termetű (8-10 méter), gömb lombkoronájú, lombhullató díszfa. Kihajtáskor zöld a friss levél, de év közben az egész lombkorona bebordósodik. A vérszilvánál nagyobb méretű vörös lombú fa. Tágtűrésű, de ültetésnél javasolt a szervesanyag beforgatása. Szoliter fának és utcai sorfának is javasolható. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Prunu padus 'Coloratus'
Vöröslevelű májusfa

Szélesebb lombkoronájú, középmagas (12 méter), lombhullató fa. Fiatalkori alakja tojásdad, mely 6-8 méteres korától kezd el kiszélesedni. A hajtás végeken a levelek vöröses színűek, év közben vissza mattulnak. Virág fürtszerű (orgona jelleg), enyhe rózsaszín. Igénytelen, tágtűrésű, jó várostűrő fajta. Ültetésnél javasolt a nagyobb szervesanyag mennyiség talajba forgatása. Kis kertbe háttérbe, nagyobb parkokba, kertekbe többet csoportba ültetve kellemes díszfa. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Prunus cerasifera 'Woodii'
Vérszilva

Itthon talán az egyik legismertebb és legkeresettebb díszfa. Kis termetű (5-8 méter), gömb lombkoronájú, lombhullató. Fő jellegzetessége az egész évben bordó levél. Lombfakadással egy időben virágzik (halványrózsaszín). Tágtűrésű, szárazságtűrő fa. Alkalmazhatósága széles körű: kis kertbe, utcára (vezeték alá) sorfának, parkfának, szoliternek és csoportba ültetve is alkalmas. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Acer palmatum 'Shishigashira'
Ujjas (japán) juhar

Lassan növő, nem túl sűrű ágrendszerű, többnyire alacsony törzsű, egzotikus formájú fa. Magassága elérheti a 4 métert. Levele, kiemelendő, mert egzotikus és egyedi. Apró, kissé gyűrött, a színe egész évben erősebb fűzöld, őszre narancsos-vöröses színt vesz fel. Tartásánál védettebb helyre ültessük és ne túl napos helyre. A talaj savanyítása ennél a fajtánál is elengedhetetlen és a vastagabb fenyőkéreg takarás is. Kis kertekbe, előkertbe és edénybe is kiválló növény. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Acer palmatum 'Linearilobum Atropurpureum'
Ujjas (japán) juhar

Kis termetű (3,5-4,5 méter) lombhullató fa. Ágai ívesen széthajlanak, terjedelemben gömbszerű. Levele tenyeresen ujjas (5 ujj) rendhagyó módon mélyen hasított és vékony. Az alap tipustól eltérően egész évben vörös, őszre narancsos-sárgás színezetű. Talajban a többi ujjas juharhoz hasonló savanyú tőzeget igényel és ne túl napos helyre ültessük. Szoliter fának kiválló. Kis kertekbe, előkertekbe is remekül alkalmazható fa. (a képen a zöld levelű változat látható) Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Acer palmatum 'Corallinum'
Ujjas (japán) juhar

Kis méretű bokorfa (1,2-1,4 méter magas). Növekedése lassú. Levele alakja az alapfajjal megeggyező, színe év közben folyamatosan változik. Tavasszal lazac rózsaszín, mely év közben zöldes-pirosas színezetű. A fiatal vesszők és ágak vöröses színűek. Érzékenyebb növény, védett helyre javasolt. A savanyítás elengedhetetlen és napos helyre ne ültessük. Lassú növekedése miatt, kis kertekbe, előkertbe és cserépben is tartható. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Acer palmatum 'Dissectum Garnet Atropurpureum'
Ujjas (japán) juhar

A zöld levelű változat egész évben vörös levelű változata. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Acer palmatum 'Dissectum Garnet'
Ujjas (japán) juhar

Oltvány fa. Méretét tekintve 1-2 méter magas, széles lombú, lefele omló lombkoronájú kis fa. Formáját tekinve előfordulhat törzsesen és girbe-gruba törzsel nevelt változat is. Levele erősen szeldelt, cakos, fűzöld színű. A levél "finomságából" adódóan félárnyákos, szort fényű helyre ültessük. A savanyú tőzeg használata elengedhetetlen. Értékes fa formája és levele miatt is, ezért a jól kiválasztott helyen előtérbe ültessük. Előkertbe, kis kertbe ajánlható kis fa. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Acer palmatum 'Atropurpureum'
Ujjas (japán) juhar

Az alapfajhoz hasonló növekedésű és igényű, vörös levelű változat. A levél miatt az erősebb napsugárzást (11-15 óráig) kerüljük, mert levél égéshez vezet. Szort árnyékos helyre ültethető. Ültetésnél a savanyú tőzeg használata fontos, illetve a vastagabb fenyőkéreg takarás. Kiválló szoliter fa, bokorfa, de más japán juharokkal együtt csoportban szintén látványos. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Acer japonicum 'Aconitifolium'
Japán juhar

Japánból származó értékes szoliter fa. Kis termetű (3-4 méter magas) fa, vagy bokorfa. Formája széles, a japán és ujjas juharokra jellegzetes emeletes ágrendszer. Levele jellegzetes formájú, egész évben világoszöld, őszre bordó-lángvörös színezetű. Igényeit tekintve nagy városokban félárnyékos helyre ültethető; kevésbé szennyezet levegőjű, párásabb környezetben naposabb helyre is tervezhető. Ültetésnél elengedhetetlen fontosságú a savanyú rostos tőzeg (balti tőzeg) használata. Kis kertbe, előkertbe, vagy árnyasabb részre szoliter fának, illetve alacsony évelőkkel ültetve kiválló és értékes díszfa. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Laburnum x watereri 'Vossii'
Hosszúfürtű aranyeső

Hollandiában szelektált kis termetű (5-8 méter) lombhullató fa. Ágrendszere ritkás, lombkoronája keskenyebb tojásdad forma. Vetett árnyéka szürt. Fiatal korban a szára és vesszője zöld. Levele világoszöld. Virága sárga (tavasz végi virágzás) hosszú (50 cm) fürt, enyhén illatos. Tágtűrésű, de inkább szárazabb lazább talajra ültessük, kötöttebb talajokon fiatalabb korban hajlamos a visszafagyásra. Pillangós viráguakhoz tartozik (zöldborsó), így nem tápigényes. Kis kertbe és utcára is ajánlható díszfa. Kis gyerekes kertbe ne ültessük, mert mérgező. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Acer platanoides 'Emerald Queen'
Korai juhar

Amerikában szelektált (20 méter magas) nagy termetű fa. Az alapfajjal azonos habitusú. Fiatal korban felfele törő az ágrendszere, amit 5-6 méteres korától kezd oldal irányba növeszteni. A levele kihajtáskor érdekes: rózsaszínes árnyalatú, mely év közben világoszöld színre vált; ősszel aranysárga. Igénytelen, az alapfajnál jobb várostűrő. Ültetésnél ajánlott a nagyobb szervesanyag bevitel. Nagyobb kertekbe, parkokba ültethető park, illetve sorfának. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Aesculus hippocastanum
Közönséges vadgesztenye

A Balkánon és Kis-Ázsiában honos nagy termetű (20-25 méter) fa. Lombkoronája keskenyebb gömb. Ágrendszere fiatalon ritkás, de idősebb korban a lombozat besűrüsödik, így mély árnyékot vet. Virága ismert, fehér felfele álló fürt. Termése a szúrós toktermés. Nem jó várostűrő. Szervesanyagban gazdagabb talajra ültessük. Parkokba, nagyobb kertekbe telepítehető szoliter fának. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Malus 'Brandywine'
Díszalma

Kis termetű (4,5-6 méter magas), gömb lombkoronájú fa. Levele zöld, de ősszel vörösre vált. Bimbós állapotban puncsrózsaszín, virágzáskor is megtartja ezt az erős rózsaszínt. Dupla szirmú és nagy virágú. Termése kisebb ringló méretű, narancs színű. Tartása egyszerű. A díszalmák egyik leglátványosabb fajtája. Szoliternek ültessük. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Malus 'Golden Hornet'
Díszalma

Kis termetű (4-6 méter magas), gömb lombkoronáju lombhullató fa. Levele hagyományos zöld. Virága rózsaszín. Termése sárga és kisebb ringlóméretű. Kis kertbe szoliter fának ültethetjük. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Malus 'Coralburst'
Díszalma

Kis termetű (2,5-3 méter magas) lapított gömbformájú, lombhullató fa. Általában alacsonyabb törzsre oltják. Levele apró, zöld, őszre besárgul. Virága szintén apró, bimbós állapotban bíboros-rózsaszín, nyíláskor rózsaszín. Termése meggynél kisebb és piros. Igénytelen, könnyen tartható fa. A lombját időnként (4-6 év) javasolt erősebben visszametszeni. Előkertbe, évelő ágyásba más lassan növő cserjék (buxus), vagy fenyők (pinus mugo 'mops') társaságába is ültethetjük. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Malus 'Hopa'
Díszalma

Kis termetű (4-5 méter magas) lombhullató fa. Alakja széles gömb. Levele sötétzöld. Virága lilás-sötétrózsaszín. Termése kisebb ringló méretű és piros-sárga fedőszínű. Igénytelen, mint minden más díszalma. Ültethetjük szoliternek és más díszgyümölccsel csoportba. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Malus 'Yellow Siberian'
Díszalma

Kis termetű (4-5 méter), széles lombkoronájú fa. Levele élénkzöld; virága bimbósan rózsaszín, virágzáskor halvány rózsaszín. Termése sárga meggy nagyságú, kellemes ízzű. Csoportosan és szoliternek is érdemes ültetni. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Malus 'Wintergold'
Díszalma

Kis termetű (5-6 méter), gömb lombkoronájú díszfa. Levele zöld, de nem hagyományos almalevél formájú (3-5 karéjú). Virága bimbós állapotban rózsaszín, nyíláskor fehér. Termése apró, sárga és gazdagon terem, télen is rajta marad. Szoliter fának, más díszgyümölcsökkel csoportba ültetve is ajánlható. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Malus 'Royalty'
Díszalma

Kis teremtű (4 méter), gömb formájú, idősebb korában széles gömb formájú díszalma. Növekedése lassú. Levele bronzos színezetű. Virága bíbor színű és dúsan virágzik. Termése apró és szintén bordó, nagyon apró, alig szemetel. Kis kertekbe, előkertekbe a lassú növekedése miatt kiemelten ajánlott.

Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Malus 'Professor Sprenger'
Díszalma

Kis termetű (4-6 méter), széles kúpformájú fa. Levele zöld. Virága fehér és gazdagon virágzik. Termése apró, sárga és sokáig a fán (ősz vége-tél eleje) marad. Kis kertbe szoliternek, illetve más díszgyümölcsökkel csoportba ültetve látványos díszfa. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Malus 'John Downie'
Díszalma

Angliából származó kis teremtű (6 méter), szabályos gömb formájú fa. Növekedése középerős. Az ágai és törzs is sokáig zöldes-bronzos színű. Levele sötétebb zöld. Virága egyszerű fehér. Termése ringló méretű, sárgás-vöröses színezetű. Ízre kellemes savanykás ízzű. Mind díszfának, mind gyümölcsfának alkalmas fajta. Kis kertekbe kiválló. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Tilia americana 'Redmond'

Nagy termetű (20-25 méter magas) lombhullató fa. Kezdetben felfele törő ágrendszere később oldalt kezd fejlődni, így kialakul a végleges széles alapú kúpforma. Levele fényeszöld. Virága júniusban nyilik, erősen illatos, teának is fogyasztható. Tágtűrésű, szárazabb talajon is elél. Termete miatt parkok, nagyobb kertek szoliter fájaként ültethetjük. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Tilia tomentosa 'Szeleste'
Ezüst hárs

Az ezüst hárs egyik változata. Magassága elérheti a 20-25 métert. Alkja kezdetben kúpos, később tojásdad formát vesz fel. Levele színe zöld, fonáka hamvas szürke. Virága erősen illatos, DE hársfa teának nem alkalmas. Tágtűrésű, de ültetésnél gondoskodjunk a szervesanyag bevitelről. Szabályos koronája miatt kiválló parkfa. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Tilia americana 'Nova'
Fekete hárs

20-30 méter magasra növő, tojásdad formájú, sűrű lombú lombhullató. Az első két évben keveset nő, a harmadik évtől már erősebbet és a negyedik évtől kezd el erősen növekedni. Levele a hagyományos hársfa levél, nagyobb méretű, egész évben zöld. Ősszel sokáig megmarad a fán. Virága (mint minden hársnak) nem látványos, de illata miatt fontos és teának is fogyasztható. Tartása könnyű, de érdemes szervesanyagban gazdagabb talajt előkészíteni. Kis kertekbe is ajánlható fa, mert jól tűri az erős metszést, de nagyobb kertekbe és parkokba kiválló szoliter fa. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Salix erythroflexuosa
Csavartágú fűz

Hibrid fajta. Méretét tekintve 5-6 méter magas és széles kis termetű fa. Jellegzetessége, hogy ágai össze-vissza csavarodnak. A lombkorona pedig lefele hajlik. Az ágak és vesszők aranysárgák. Levele is kissé hullámos, fűzfa levél. Tartása könnyű, de ajánlott vízesebb terültre ültetni. Az erősebb teleken visszább fagyhatnak a vesszők, de gyors növekedése miatt, a következő évben gyorsan kinövi magát. Kis kertekbe is ajánlható kis termetű fa.  Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Fraxinus excelsior 'Aurea'
Sárgavesszős kőris

Egy komoly dillema elött állunk. Írhatnánk a fáról azt, amit mindenki más is, hogy az 'Aurea' 6-8 méter magas, de vannak akik 10 méterre teszik a magasságot. A dillema azért érdekes, mert van a 'Jaspidea' nevű változata, aminek elméletileg 10-20 méteresre kell nőnie, de a két fa morfológiailag szinte azonos. A probléma ott kezdődik, hogy egyes források a két fát egynek itélik meg (http://en.wikipedia.org/wiki/Fraxinus_excelsior). A leveleknek is elméletileg kihajtáskor zöldessárgának kellene lennie. Sok a puhatolózás. Ezt a változatot mi egyenlőre egynek vesszük a 'Jaspidae'-val. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Fraxinus excelsior 'Jaspidea'
Sárgavesszős kőris

A magaskőris sárga kérgű változata Franciaországból származik. Lombkoronája keskeny gömb. Növekedése az első 3-4 évben lassú, utána 60-80cm/évvel lehet számolni. Levele a kőrisekre jellemző páratlanul szárnyasan összetett (akác), nyár vége fele általában besárgul és őszre aranysárga lesz. Mind a kérge, mind a vesszője sárga (rügyek feketék) színű, így télen kopaszon is díszit. Ültetése nem igényel különlegességet. Jó várostűrő fa. Parkokba, nagyobb kertekbe háttér fának kiválló. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Carpinus betulus
Közönséges gyertyán

Hazánkban is honos nagy termetű (20-25 méter) lombhullató fa. Sűrű ágrendszerű, széles lombkoronájú fa. Levele egyszerű, fűzöld színű, mely őszre besárgul. Fiatalabb korban télen a vesszőn marad -rügy védelem, hasonlóan a tölygyekhez- az elszáradt levél. A kérge szép ezüstös szürkés színezetű, komolyabb fáknál látványos. Közepesen zsárazabb helyeket jól tűri, de első időkben a levélégés megfigyelhető (1-3 év). Tartása könnyű. Nagy termetű növény, de kivállóan metszhető, így kisebb kertekbe is tervezhető szoliter fának. Bár itthon még nem elterjedt, nyírott sövénynek is kiválló. Cserépben kis fának is nevelhető. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Mespilus germanica
Naspolya

Mediterántól-Iránig honos lombhullató fa. Kis termetű (4-5 méter), széles lombú, ritkás ágrendszerű. A törzse többnyire alacsony és katlanszerűen ágazik szét, emiatt nagyobb a helyigénye. Levele kissé molyhos, egész évben zöld, őszre sárga-vöröses színt vesz fel. Elsődlegesen nem dísznövényként tekinthetünk rá, mégis a virága -közepesen nagy, fehér- szépen díszít. Termése miatt fontos. Ősz végi-tél elején beérő temése fontos vitamin forrás és mellette kellmes zamatú, frissen szedhető gyümölcs, de csak(!) fagyok után, szottyos állapotban ehető. Tartása nem igényel jelentősebb munkát. Évenként egyszeri trágyázás javasolt, de az általános őszi trágyázás helyett (földre eső termés miatt) a tavaszit javasoljuk. Metszést nem igényel. Kis és nagy kertbe is ültethető fa és egy kertbe egy fa bőven elég. Hamar fordul termőre és 5-6 év elteltével komoly mennyiségeket lehet szüretelni. Öntermő.  Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Crataegus orientalis
Keleti galagonya

Méreteit tekintve azonos a többi (4-6 méter) galagonyával. Hasonlóan gömb habitusú a lombja. Ágrendszere sűrű már korán sűrű. Levele apró és molyhos, alul-felül szürkés színezetű. Virága apró fehér. Termése narancsos. A galagonyák között is kitűnik igénytelenségével. Sajnos nélkülözött apró termetű fa, pedig lombjával szépen díszit. Tartása könnyű, jól metszhető, akár alakfának is nevelhetjük. Telkekre, utcára, de akár kis kertekbe szoliter fának is ültethetjük. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Crataegus mordenensis 'Toba'
Teltvirágú galagonya

Hibrid fajta, az egyik szülő a kétbibés galagonya. Hasonlóan kis termetű (4-5 méter) fa, széles, gömb alakú lombkoronával. Levele kicsit nagyobb az elöbb említettnél és sötétebb zöld. A virága telt, rózsaszín. A vesszője és kérge hasonlóan arany színezetű, mint a Paul's Scarletnek. Termése ellenben nagyobb. Tartását és igényeit tekinve a többi galagonyával azonos. Ültethető kisebb kertekbe, utcára, előkertbe, de nem állandóan öntözött területre. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Crataegus pinnatifidia 'Kína'
Szárnyaltlevelű galagonya

Ázsiból származó értékes galagonya fajta. Kis termetű (6 méter), gömb lombkoronájú lombhullató fa. Kezdetben az ágrendszere ritkás, de a növekedéssel besűrűsödik. Levele sötétzöld, őszre narancsos-vöröses színt vesz fel. Virága fehér a galagonyákra jellemző virágzat. Termése ami kiemelendő: nagyobb méretű, őszre bevörösödő, kellemes zamatú, C-vitaminban gazdag gyümölcs. Kínában kedvelt csemege. Igénytelen, tág tűrésű fa. Kis kertekbe szoliter fának, illetve utcára vezeték alá kiválló. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Crataegus laevigata 'Paul's Scarlet'
Kétbibés galagonya

Az alapfaj nálunk is honos. A galagonyák között talán a  legkedveltebb változat. Kis termetű (6 méter), gömb lombkoronájú fa. Lassan fejlődik. Levele apró, zöld. Virága bordó és a rózsaszín közötti árnyalatú. Rövid ideig (2-3 hét), de gazdagon virágzik. Termése apró és piros, több galagonyához képest jelentéktelenebb. Sűrű, de szép ágrendszere és aranysárágás kérge télen díszíthet. Igénytelen; kis kertbe, előkertbe, utcára vezeték alá kiválló fa. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Crataegus x lavallei 'Carrieri'
Fényeslevelű galagonya

Sajnos a galagonyákat mint kis méretű díszfákat nem nagyon használják itthon, pedig tágtűrésűek, szárazabb helyekre is ültethető, lassan növő, dekoratív, szép fák. A lavallei is kiemelendő. Magassága 6 méter, gömb formáju lombkoronával. Sokáig oszlopos-orsó formájú a korona, de idővel hízásnak indul és teljes gömböt vesz fel. Levele fényes, sötétzöld, mely sokáig a fán marad. Ősz derekán kezd el színeződni: vöröses, narancsos árnyalatúra. Virága az átlagos fehér galagonya virágzat, a termése piros kis alma szerű, mely télen is rajta maradhat. A kopasz ágrendszere télen is szép díszitő elem lehet. Tartása könnyű, de a túlöntözést nehezen viseli. Kis kertbe, előkertbe javasolható. Nagy kertbe háttérbe ültessük. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Crataegus monogyna
Egybibés galagonya

Hazánkban is honos galagonya faj. Kis termetű (4-6 méter) fa, vagy nagy temetű bokor. Sűrű ágrendszerű, gömb lombkoronájú, vetett árnyéka sűrű. Levele apró zöld, őszre vöröses színt vehet fel. Virága apró fehér virágzat (sok pici virág), beborítja a lombozatot. Igénytelen, tágtűrésű, szárazabb, napos helyeken is kivállóan elél. Jól metszhető, sövénynek és alakfának is nevelhető. Kis kertekbe, nagyobb parkokba is egyaránt ültethetjük. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Rhus typhina
Torzsás ecetfa

USA-ból származó kis termetű (4-6méter), széles lombkoronájú fa. Levele páratlanul szárnyasan összetett, egész évben zöld, őszre bevörösödik. Lombja szort árnyékot vet. Virága vöröses színű, felfele álló fürt. Igénytelen, tág tűrésű fa. Kis kertbe, öntözetlen területekre is ültethető. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Koelreuteria paniculata
Bugás csörgőfa

Származása Kína, Korea. Kis termetű (6-8 méter magas), széles gömb formájú fa. Ágrendszere ritkásabb, levele pedig az akácszerű (páratlanul szárnyasan összetett), a vetett árnyéka szort. Sárga bugás virága lombfakadás után látványosan borítja be a lombkorona tetejét. Termése szintén látványos, először vöröses, később száraz lampion szerű felfújt hólyag. Igénytelen, tágtűrésű fa. Szárazabb talajokon is kivállóan elél. Ültethetjük kisebb kertekbe, de utcai (vezetékek alá) és parkban való alkalmazása az általános. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Ficus carica
Közönséges füge

Bár a Mediteránumból ismert, mégis DNy-Ázsiaából származó kis termetű (8-10 méter), lombhullató fa, de bokor formában is előfordul. Széles lombkoronájú, mély árnyékot vet. Levele nagy, tenyeresen karéjos és szőrözött. Termése közkedvelt csemege, gyümölcse alapján több változata is előfordul a kereskedelmekben (ezek már önporzók). Tartása nem nehéz, de fontos megválasztani a jó helyet. Mindenképpen fontos a védettebb, fagymentesebb hely, minél naposabb terület. A taljban nem válogatós, tág tűrésű, de a kifagyás miatt a jobb vízelvezetésű, kövecsesebb taljra érdemesebb ültetni (téli csapadék ne álljon alatta). Az első időkben javasolt a takarása. Mind díszértéke, mind gyümölcse miatt értékes növény. Kis kertbe is tehetjük, közvetlen házfal mellett kordonra is alakítható fa. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Catalpa bignonioides
Szívlevelű szivarfa

USA-ból származó közép termetű (10-12 méter), szélesebb lombkoronáju fa. Ágrendszere fiatal korban ritkás, idősebb korban sem sűrű, de vetett árnyéka ellenben mély, köszönhetően nagy, szív alakú, egész évben zöld leveleinek. Virága lombfakadás utáni halványrózsaszín, felfele álló fürt virágzat. Termése a baka szivarként ismert,  őszre szárazzá váló tok termés. Igénytelen, tágtűrésű fa. A szárazabb taljokon is elél. Ültethetjük kis kertekbe, közterületekre parkfának. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Liriodendron tulipifera
Tulipánfa

Észak-Amerikából származó nagy termetű (30-40méter) fa. Formája széles alapú kúp, kopaszon látszódik a ritkásabb, emeletesebb ágrenszer. Levele a stilizált tulipánra hasonlít, világoszöld, őszre aranysárágára színeződik. Virága látványos: sárga, tulipánszerű, de csak 12-15 éves kor után kezdi meg a virágzást. Mély rétegű, tápanyagban gazdagabb talajra ültessük. Termete miatt nagyobb kertek, parkok látványos fája lehet. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Morus platanifolia
Platánlevelű eperfa

Alakját tekintve gömb formájú. A törzs magassága az oltás magasságától függ. Laza lombkoronájú, de mély árnyékot adó fa. Nagyon gyorsan nő (1,5 méter/év). Hatalmas levele a platánra emlékeztető, fényeszöld színű. Tavasszal a levél még más formát mutat és nyárra válik platán formájúvá. Termést hozhat, de vannak szelkciók, amik már termés nélküliek. Vízesebb helyre, vagy öntözött területre kiválló alacsony, de gyorsan növő, árnyékot adó fa. Évenként-két évenként javasolt visszább metszeni.   Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Morus alba 'Eldorado'
Fehér eperfa

Az eperfa nem újkeletű itthon. Általában a termése miatt keresett fa. Magassága 15 métert is elérheti, széles lombkoronájú. Gyors növkedésű. Mély árnyékot ad. Levele egész évben fűzöld, őszre besárgul. A termése ennek a változatnak nagyobb az alapfajnál. Tartása könnyű, a vízesebb, vagy jobban öntözhető területekre érdemes ültetni. Nagyobb kertekbe árnyékot adónak kiválló. Nem kimondottan díszes fa, inkább a gyümölcse miatt kedvelt. Pálinka főzésre alkalmas. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Cercis canadensis 'Forest Pansy'
Amerikai júdásfa

Észak-amerikai fajta. Magassága 6-8 méter, szélessége hasonló. Előfordulhat bokor, illetve kisebb termetű faként. Levele hegyben végződő vese alak; tavasszal élénk piros, év közben fakó bordóvá válik. A virága mélyebb lila a siliquastrum-nál, de ez a fajta is az idősebb ágakon hozza a virágokat. Ültetésénél kissé nedvesebb talajra ültessük. Szabad állásba ültetve szoliter fának és cserjének is egyaránt ültethető. Különlegességnek számít, kertészetekben még nem elterjedt változat. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Cecis siliquastrum
Júdásfa

Dél-Európában honos, mediterán lombhullató. Magassága 6-8 méter, lombja gömb alakú. Levele jellegzetes vese alakú, mely egész évben világos-kékeszöld, őszre besárgul. A virágzása lombfakadás elötti, lila színű virág. Jellegzetessége, hogy a többi lombhullató fával ellentétben nem az előző évi vesszőn hozza, hanem az idősebb kori ágrészeken hozza. Tartása nem nehéz, de érdemesebb naposabb és védettebb helyre ültetni. Kiválló lombhullató díszfa, emiatt kis kertekbe, előkertekbe és nagyobb parkokba is ültethetjük szoliterként. Nagy tömegben (Gellérthegy víztározó oldala) igen látványos. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Catalpa bignonioides 'Nana'
Gömb szivarfa

A gömbfák egyik legkedveltebb fajtája. Franciaországban nemesítették még a XIX. század közepén. Oltvány fáról van szó, szabályos törzssel és ernyő alakú lombbal. A törzs magassága az oltás magasságától függ (~2,2 méter). A fa magassága nem éri el az öt métert. Az alapfajhoz hasonlóan világoszöld, nagy levelű. Virágot és termést nem hoz. Kiválló várostűrő, szárazabb talajokra javasolt az ültetés. Túlöntözött talajokon senyved. Ültethetjük kis kertekbe, előkertbe, de utcára (vezeték alá) szintén. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Fraxinus angustifolia 'Raywood'
Keskenylevelű kőris

Egyre inkább kedvelt utcai sorfa (Andrássy út). Az alapfajnál alacsonyabb, de közepesen nagy termetű (20-25 méter) fa. Lombkoronája nyújtott gömb. Első években lassan indul növekedésnek, két-három év elteltével erőteljesen felfele tör. Levele páratlanul szárnyalt (ld. akác), keskeny levélkékből áll. Egész évben zöld, de ősszel vöröses-lilás színezetet vesz fel. Igénytelen könnyen tartható fafajta, a magasabb talajvízes területeken és szárazabb földeken is egyaránt elél. Termést nem hoz. Közterületekre és utcára ajánlható sorfának és parkfának egyaránt. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!

 

Fraxinus ornus 'Mecsek'
Virágos kőris

Az alapfajhoz hasonló magyar fajta. Magassága 6-8 méter és a lombkorona formáját tekintve szinte szabályos gömb. Nem túl erős növekedésű oltvány fáról van szó, így törzsmagassága az oltás magasságától függ (általában:2-2,2 méter). Ágrendszere kopasz állapotban szép, télen is díszít szoborszerű formájával és a vaskos vesszőivel. Virágzata krémfehér buga. Igénytelen jó várostűrő. Tereken, utcai sorfának vezeték alá is alkalmas szép fa. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Fraxinus ornus
Virágos kőris

12-15 méter magas, kezdetben kúp, később gömb formájú fa. Levele páratlanul szárnyalt (ld. akác) és egész évben zöld. Virága buga virágzat (ld. bodza) krémfehér. Igénytelen, jó várostűrő fa. Utcára, parkokba, nagyobb kertekbe ültethetjük. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Juglans regia
Közönséges dió

A közönséges dió az a fa, amit nem igazán kell leírni, mert mindenki ismeri. A mérete talán említést érdemel: 15-25 méterre nőhet és teljesen gömbnek tekinthetjük a lombkoronáját. A nem oltványok közül a fa bármilyen termést hozhat, de jellemzően kicsit fog hozni és kemény héjút. Javasolt tehát oltványt vásárolni, ami garantáltan az adott változatra jellemző tulajdonságokkal bír. Nálunk a MILOTAI 10-es van forgalomban. Ami fontos, hogy diót csak jól megválasztott helyre ültessük, díszkertbe ne nagyon, mert erősen elmérgezi (csersav) maga alatt a talajt, növénykonkurenciát nem kimélve. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Quercus robur
Kocsányos tölgy

A kocsányos tölgy az egyik legelterjedtebb hazai tölgyünk. Magas (30 méter), széles lombkoronáju fa. Levele a tipikus karéjos tölgylevél forma. Tartása nem igényel különösebb törődést, de javasolt kissé kötöttebb, mélyebb rétegű, szerves anyagban gazdagabb talajra ültetni. A várostűrése jó, így parkokba, nagyobb területekre is ajánlott szoliter és csoportba ültethető fa fajta. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Qercus x turneri 'Pseudoturneri'
Turner tölgy

A magyallevelű és a kocsányos tölgy keresztezése. Magassága 10-12 méter, szélessége hasonló, gömb habitusú örökzöld fa. Levele kisebb az ismert kocsányos tölgynél, de ahhoz hasonló formájú. Egész évben zöld és télen is megmarad a fán. DE fontos, hogy védett helyre ültessük, különben télen erősen kopaszodni fog. Szép formájú és mindenképpen érdekes (örökzöld) levelű fa fajta, különlegességnek számít. Forgalamzása nem elterjedt. Védett helyen, jó tápanyagellátottságú talajon kiválló szoliter fa. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Acer monsplessulanum
Francia juhar

Kis termetű (6-8 méter) fa. Lombkoronája gömbölyded. Kis méretű karéjos levele egész évben zöld. Tartása könnyű, jó várostűrő. Ültethetjük kis kertbe előkertbe, ucaára sorfának. Edényben is jól tartható. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Acer campestre
Mezei juhar

Európában honos nagy termetű cserje, vagy közepes termetű fa (8-12 méter). Lombozata gömbölyded és zárt, emiatt sűrű árnyékot adó fa. Levele zöld, őszre besárgul. Jó várostűrő fajta és kivállóan metszhető. Nyírott sövénynek és háttér fának kiválló. Utcára porfogó sövénynek elsődlegesen ajálható.  Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Acer campestre 'Red Shine'
Mezei juhar

Az alap mezei juharhoz képest alacsonybbra nő (6 méter). Lombkoránaja zártabb, tömöttebb, keskenyebb kúp forma. Levele kihajtáskor élénk piros, év közben zöld, lombhulláskor aranysárga. Termése látványos, piros színű. Jó várostűrő, szárazabb talajra is ültethető. Kis kertekbe és utcára -vezeték alá- is telepíthető. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Acer x freemanii 'Autumn Blaze'
Amerikai juhar

Amerikából származó hibrid fajta. Magassága a 12-15 métert is elérheti. Lombkoronája először felfele törő, késöbb oldal irányba nőve tojásdad formát vesz fel. Növekedése az ültetést követő harmadik évtől gyors. Levele egész évben zöld, ellenben őszre tűzvörösre színeződik. Tágtűrésű fa, így a nagyon száraz hely kivételével bárhova ültethető. Mérete és őszi lombszíne miatt inkább háttérbe ültessük. Nyírfákkal és más sárgára színezödő fafajtákkal kellemes háttért ad. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Acer platanoides 'Globosum'
Gömb juhar

A XIX. század közepétől ismert jellegzetes habitusú kis termetű (3-4 méter) fa. Rengeteg helyen látni, főleg utcai sorfaként. Oltvány fáról van szó, emiatt a törzs magassága az oltás magasságától függ, ez általában 2-2,2 méter. A lombkorona lapított gömb, sűrű ágrendszere sűrű árnyékot vet. Levele a fajtárajellemző. Egész évben zöld. Tágtűrésű, a városi klimát is jól viseli. Elsődlegesen utcákra ajánlott sorfa (légvezeték miatt), de előkertbe is ajánlható.   Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Acer platanoides 'Crimson King'
Korai juhar

A korai juharnak két nagy termetű (10-15 méter) piros levelű változata ismertebb a kereskedelemben. A Crimson King és Faassen's Black. A két változat eltérését talán nagy korában lehetne észre venni -könyvek biztosan oldalakat tudnának írni a morfológiai különbségekről-, de igazán mi nem látunk nagy különbségeket. A magasságban lehet, de mivel mindkettő 15 méter körüli (nagy fa), emiatt feleslegesnek tartjuk a külön leírást. A lombozat sűrű, vetült árnyéka mély. Levele egész évben bordó. A levél miatt muszály napos helyre ültetni, különben lisztharmat érzékeny. Tartása egyszerű. Ültetésnél ennél a változatnál is javasolt a nagyobb mennyiségű szerves anyag talajba forgatása. Nagyobb kertbe háttér fának ültethető, parkokba sorfának.  Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Acer platanoides
Korai juhar

Származása Európa és a Kaukázus. Nagy termetű lombhullató fákhoz (20-25 méter) tartozik. Növekedése leszámítva az első éveket gyors. Habitusa gömb. Levele a kanadai zászlón látható forma, mely egész évben zöld, őszre sárga színezetű. Tartása könnyű, de érdemes üdébb, tápdúsabb talajra ültetni. Szárazabb talajon is elél, de növekedése, felylődése vontatott. Nagyobb területre ültessük és inkább háttérbe. Parkokba sorfának és csoportba is telepíthető. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Acer negundo 'Flamingo'
Zöld juhar

A zöld juhar tarka levelű változata. Magassága 6 méter, koronája gömbölyű. Levele látványos: zöld-rózsaszín és fehér keveréke. Igénytelen fa, tartása könnyű, de a zöld juharokhoz hasonlóan ezt a változatot is szárazabb taljra ültessük. Kis kertbe, előkertbe is telepíthetjük. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Amelanchier laevis 'Ballerina'
Pompás fanyarka

Kanadából és az USA-ból származó, kis termetű (6-8 méter) lombhullató fa. Lombkoronája gömb. Láthatjuk bokor formában is, de törzsre nevelve fa formájú. Levele halványzöld, kékes fonákkal, mely őszre narancsos-pirosas élénk színt vesz fel. Virága fehér, egyszerű, nem túl látványos, de temése igen. Leginkább az áfonyára emlékeztet színében és ízzében egyaránt. Az áfonyával ellentétben jól tűri a meszes talajt, így telepítése könnyebb. Kivállóan tűri az itthoni teleket. Ültethetjük kis kertekbe, háttér fának, akár szoliter fának is. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Aesculus hippocastanum 'Baumannii'
Közönséges vadgesztenye

Svájci "születésű" nagy termetű (20-25 méter) fa. Ágrendszere ritkásabb, vesszői vaskosabbak, de lombozata sűrű, így mély árnyékot adó fa. Virága nagy és telt, emiatt virágzása tovább tart. Termést nem hoz. Tápanyagban gazdagabb taljba ültessük. Nagy kertekbe, parkokba, de akár utcára is ültethetjük (légvezeték alá ne). Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Alnus glutinosa
Enyves éger

Vízes helyeken előforduló eurázsiai fa. Mérete eléri a 20-25 métert, lombja keskenyebb gömb forma. Levele zöld, őszre besárgul. Termése érdekes tobozszerű (virágkötészetben használják). Nem igényes fajta, de a vízesebb helyre érdemes ültetni, magas talajvíz esetén javasolható fa. Nagy kertekbe, parkokba háttérbe érdemes tervezni; vízpartok, tavak mellé tömegbe és egyesével egyaránt. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Aesculus x carnea 'Briotii'
Hússzínű vadgesztenye

Az alapfájnál nagyobb virágú és élénkvörös színű változata. Termést szintén keveset hoz. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Aesculus x carnea
Hússzínű vadgesztenye

Az ismert vadgesztenye halványpiros változata. Szép példányait a Stefánia úton láthatunk a XIV. kerületi rendőrség utcai frontján. Magassága eléri a 15 métert. Lomkoronája keskeny gömb. Levele egész évben zöld, a fehér virágú változathoz képest kissé hullámosabb. A virága halványpiros. Termést alig hoz. Ültetésnél javasolt a tápanyagban gazdagabb talajt előkészíteni. Közepesen nagy termetű fa, emiatt nagyobb kertbe ültethető, de város tűrése miatt utcára és parkokba is tervezhetjük.  Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Quercus palustris
Mocsári tölgy

USA-ból származó nagy (20-25 méter) termetű fa. Széles kúpalakú a lombkorona. Levele mélyebben karéjos, mint a vöröstölgynek, de hasonlóan szép az őszi lombszín. Talajra kissé érzékeny, vízesebb, vagy savanyúbb talajokon él meg. Fontos a savanyú tőzeg használata. Ültethetjük tó mellé, patak mederhez, vízesebb helyekre. Szoliter fának és csoportba ültetve is javasolt. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Quercus rubra
Amerikai vöröstölgy

Észak-Amerikából származó nagy termetű (20-25 méter) lombhullató. Alakját tekintve keskenyebb gömb forma. Sűrű ágrendszere mély árnyékot ad. Levele mélyen és hegyesen karéjos, egész évben zöld, őszre gyönyörű narancsos-vöröses színre vált. Tág tűrésű, a homokosabb talajon is kivállóan megél. Őszi lombszíne miatt fontos háttérfa lehet. Méretei miatt nagyobb kertbe javasolt az ültetése. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Fagus sylvatica 'Asplenifolia'
Szeldelt levelű bükk

Sajnos méltatlanul mellőzött ez a fiatal korban is szép formájú és szép levelű fa. 1800-as évek eleje óta ismert. Magassága 12-15 méter. Formája széles gömb, mely kezdetben széles alapú kúp. Levele fűzöld színű, erősen cakkos-szeldelt, nem túl nagy. Lombkoronája sürű tömött árnyékot ad. Tartása megegyezik a többi bükkel. Jól metszhető, ezért kis kertbe, előkertbe is ültethetjük. Nagyobb füves területen komoly szoliter faként impozáns. Edényben is kivállóan tartható, fontos eleme lehet a terasznak. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Fagus sylvatica 'Roseomarginata'
Tarkalevelű bükk

Levél szempontjából kevés fa van a mi éghajlatunkon, ami felveheti a versenyt a tarkalevelű bükkel. Mérete 12-15 méter, lomb koronája gömbnek tekinthető, növekedése közepes. Levele kihajtáskor élénk rózsaszín-zöld és sárga bemosódással, mely év közben sötétebbre vált. Egész évben látványos a levél, emiatt kiemelt helyen kell említeni. Tartása a bükknek nem nehéz, de ajánlott jól eltalálni a helyét mert különben nyüglődik. Inkább a kötöttebb talajt kedvel, érdemes szerves anyagban gazdagabb földet előkészíteni. A bükkökre általában jellemző, hogy fiatal korban levél égésre hajlamosak, de ezt évek alatt kinövik. Amennyiben árnyasabb helyre kerül, úgy ez megakadályozható. Bár nagy faként lehet számon tartani, jól tűri a metszést, így kis kertben és előkertben is remekül alkalmazható. Kimondottan szoliter fa. Edényben is tartható. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Prunus tenella 'Kati'
Törpe díszmandula

Oltványfa emiatt a törzsmagasság az oltástól függ. Vesszői erősen felfele nőnek, de két-három évesen már sünszerűen széthajlanak. A virága egyszerű, szimpla, kicsi és rózsaszín, a vesszőket teljesen beborítja. Tartása egyszerű, szárazabb területeken kivállóan elél. Kis kertekbe, előkertekbe alacsony növények fölé ültethető. A fajtának létezik a nem oltott változata is, ami cserjeként határozható meg, az erősen tarackol és nem nő 1 méternél magasabbra. Nagyobb területekre, rézsűbe ültethetjük, más növényekkel kis helyre ne. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Prunus serrulata 'Royal Burgundi'
Japán díszcseresznye

A Kanzanhoz teljesen hasonló fa. Egyetlen fontos eltérése az évközbeni lombszín, mely bordó színezetű.  Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Prunus serrulata 'Kanzan'
Japán díszcseresznye

A Japánból származó cseresznyék mindegyike dísz, virágzás után nem hoznak termést. Kanzan az egyik legelterjedtebb díszcseresznye. Magassága 8-10 méter. A lombkorona alakját tekintve gömb-lapítottabb gömb. Levelei az itthoni cseresznyékre hasonlít, egész évben zöld, ősszel ellenben vegyesen színeződik sárgára, bronzra, pirosra. A virága a legfontosabb díszítő értéke, tömött, erős-rózsaszín, virágzáskor a vesszőket vastagon borítja. Sziromhulláskor is feltünően szép, mert a sziromlevelek nem barnulnak el. A Kanzant többnyire törzsre oltják, emiatt a törzs magassága adott, viszont az alanyok teljesen jól tűrik a hazai talajokat, így tartása könnyű. Ültethetjük szoliter faként kis kertekbe, város tűrése miatt akár utcára is (a légvezetéket alig éri el); nagyobb területeken kiválló csoportba ültetni más hasonló díszgyümölcssel. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Ulmus x elegantissima 'Jacqueline Hillieri'
Törpe szil

Alig 3 méteresre növő bokorfa. Formáját tekintve inkább széles alapú gömb, de leginkább a brokkolira emlékeztet. Apró levele és annak mélyzöld színe szintén a brokkoli fele terelheti az embert, de akár hatalmas bonsaihoz is hasonlíthajuk. Kimondottan látványos fa, aminek a tartása nem okoz különösebb gondot. Kis kertbe és előkertbe is ültethető, de helyigényes növény, ezért elsődlegesen szoliterként használjuk. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Salix integra 'Hakuro Nishiki'
Japánfűz

Kis termetű oltvány fa. A törzs magassága függ az oltástól. Általában 1,5 métermél nem oltanak magasabbra. Ez a fajta előfordulhat bokorként is. Gyors növekedésű, éppen ezért minden évben javasolt a metszése, hogy ne öregedjen be az ágrendszere. Fő jellegzetessége a friss hajtásokon lévő, rózsaszín tarka levelek. Nedves helyre javasolt az ültetése. Kis kertben, előkertben dekoratív fácska. Intenzívebb tartásban edényben is tartható. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Magnolia kobus
Japán liliomfa

Japánból és Dél-Koreából származó látványosan virágzó fa, közel 10-15 méteresre nőhet. Alkaja széles alapú kúp, többnyire alacsony törzssel. Levele mint minden más magnolia zöld és jellegzetes magnolia formájú. A virága fehér és közel szűk arasz átmérőjű. Sokáig nem virágzik, legalább 10 éves koráig, emiatt nem annyira kedvelt fajta. Pedig formáját tekintve és a meszes talajjal való toleranciát tekintve egy kiválló parkfa. Mind szoliternek, mind más fákkal csoportba ültethető. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Magnolia x soulangeana
Nagyvirágú liliomfa

Származási helye Ázsia, bár a soulangeana fajta hibrid (denudata x liliiflora). Formáját tekintve bokorfa (8-10 méter), emiatt széles lombozattal kell számolni. Az utóbbi időben már készítenek törzses egyedeket is, de alkalmas egyed kiválasztással, főleg fiatal korban mi is megtehetjük, mindössze meg kell hagyni a sudár részt és a többi ágat ki kell metszeni. Mind a levél, mind a virág fontos. Lombfakadás elött virágzik, rózsaszín-fehér átmenettel, feltünően nagy virágot hozva, így a kopasz vesszőkön mindenképpen figyelem felkeltő. Ősz elején remontálhat (új, de kisebb virágzás). Talajt tekintve savanyú kémhatású talajt kell előkészíteni és a későbbiek folyamán is savanyító műtrágyákat kell használni. Ettől eltekintve könnyen tartható növény. Metszést nem igényel. Lehet szoliter fának használni nagyobb területen, vagy sorba ültetve parkfaként. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Parotia persica 'Tűzmadár'
Perzsafa

Az alapfaj magyar szelekciója, mely Schmidt Gábor professzor nevéhez fűződik. Tulajdonságaiban megegyezik az alapfajjal, lombozatának őszi színe az ami még sötétebb vörös és emiatt talán még látványosabb. Szoliter faként ültethető. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!
Parotia persica
Perzsafa

Származása a Kaukázusból és Észak-Iránból származik. Termetét tekintve 10-15 méter magas és közel hasonló szélességű. Formáját tekintve hatalmas gömb formájú bokor, emiatt bokorfaként is jellemezhető. Ami miatt fontos megemlíteni az az őszi lombszíne  mely narancsos, bronzos, vöröses színben pompázik. A szelektált változatok még színpompásabbak. Kissé kötöttebb talajok kedvezők számára, de tartása könnyű. Mivel jól tűri a metszést, kis kertek nyírott bokraként is ültethetjük. Felkeltette érdeklődését a termék? Kérjen ajánlatot!