Régi témával vagyok adós. Minden kertészkedőnek, hobbistának és vájtabbnak fontos lehet ez a téma. A komposztálás az a dolog, ami nem hiányozhat semmilyen kertből, mert lehet kicsi, közepes, vagy hatalmas kertünk, lehet dísz, minimalista, terménykert és főleg bió(!) a komposztálás alap dolog. Mesterséges környezetben élünk, ahol nem termelődik magától vissza a szervesanyag, csak ha mi visszaforgatjuk. Ez lehet szervestrágya, virágföld, de a legprofánabb módja a saját általunk termelt komposzt.

Évek óta tervezem, hogy egyszer leülök és megírom e, számomra kedves témát. Szerencsére általában érdekli a kertészkedőket, mert érdekes dolog megfigyelni, hogy a "nyersanyagokból", hogyan tudunk "földet" nyerni. Mert a dolog nagyjából erről szól. Talajt termelünk, mely egy érdekes mikrokozmosz, egy összetett ökoszisztéma, melyet mikroflóra és fauna alkot, a szabadszemmel is látható állatvilágig. A természetben leginkább a tőzeglápokon figyelhető meg a komposztálódás, látjuk, ahogy lassan ég a szervesanyag. Mesterséges környezetünkben mi is évezredek óta műveljük ezt a munkát. Alapvetően két komposztálás technikát ismerünk az indiai és a föld feletti komposztálást. Az indiai technikánál gödröt ásunk és azt töltjük fel, majd megteltekor lefedjük és hagyjuk dolgozni a természetet. Ez a módszer ritkán alkalmazott itthon. Ahol ismerős lehet az a pöcegödör. Itt történik hasonló folyamat, lassan évek alatt "beleteszünk" szerves anyagot és az sok-sok év alatt földéretté válik. A közép és újkorban komoly licitek mentek a már nem használt és betemetett pöcegödrök kiásására, mivel az kiváló szervesanyagban gazdag közeg. Állítólag a katolikusok pöcegödre gazdagabb volt, mint a reformátusok pöcéje (ünnepek, böjtök). Az indiai komposztálás nem túl praktikus. Gödröt kell ásni, beledobott anyagokat nem tudjuk keverni, így fenn állhat az a veszély, hogy rothadás lép fel (ld. nagyobb mennyiségű levágott fű) és miután földéretté bomlik a végtermék, ki kell ásnunk. Ami ismert és lényegesen kényelmesebb, jól ellenőrizhető, a föld feletti komposztálás.

Ahhoz, hogy jó komposztot kapjunk nem kell különösebben nagy tudás. Amennyiben ismerjük a komposztálódás folyamatát, akkor betartjuk azokat a követelményeket, ami egy jó földérett komposzthoz vezet. A földérett komposzt állaga morzsalékos, tartalmazhat nagyobb lebontatlan ágdarabokat, de azt lerostálva visszaforgatjuk a következő halomba. A komposzt nem büdös, nincs kellemetlen szaga, mert a komposztálásnál nem rohasztunk. Mi is megy végbe a komposztálódásnál?

Három részt különböztetünk meg:

Lebontási fázis: ez a fázis azonnal megkezdődik, amint egy halmot alakítunk ki. Ami fontos, hogy ebben a stádiumban frissen vágott, nedvességet tartalmazó anyagok vannak. Ha nincs megfelelő nedvessége az anyagnak, akkor nem indul meg a bomlás. Ilyen amikor száraz szalmát halomba teszünk és fóliával védjük az eső ellen. Ilyenkor hiába van halomban a szalma, nem történik semmilyen lebontás, de amint víz éri, beindulnak a folyamatok. -egyszer többed magammal egy gombakomposzt termesztőtelep üzemlátogatásán voltunk. A gombakomposzt egyik alapja a szalma. Vízágyukkal öntözték folyamatosan, és a hatalmas gőzfelhőben akkor egy hét alatt állítottak elő földállagú anyagot. Pár évvel később új technológiával 3 napra vitték le az időt.- Ekkor a termofil baktériumok megkezdik a bontást, melyhez nagy mennyiségű nitrogénra van szükségük -ezt a nyersanyagból szedik-, illetve megfelelő nedvességtartalomra. Bontásuk során magas maghőmérséklet figyelhető meg (akár 70 celsius fok), a halomba rakás után már egy-két órával. Ez a szakasz pár naptól 1-3 hétig tart (függ a halom méretétől). Miután a maghőmérsékelt csökken és a bomlás során a térfogat is drasztikusan csökken, belépünk a második fázisba.

Az átalakulás fázisa: jelen esetben a termofil baktériumok elpusztulnak és helyüket átveszik más (alacsonyabb hőmérsékeleten dolgozó) baktériumok, illetve megjelennek a sugárgombák (actynomices), melyek megkezdik az anyagok átalakítását. A sugárgombák jelenléte alapfontosságú. Minél nagyobb mennyiségben vannak jelen annál jobb lesz a komposzt minősége. A sugárgombákat empirikusan is meg tudjuk figyelni, fehéres bevonatot észlelhetünk a komposztban, illetve a kellemes föld szagát is a sugárgombák okozzák. A sugárgombákon kívül a baktréiumok bontják az összetettebb poliszacharidokat: cellulóz, lignin -ezek alkotják a növőnyek tartószövetét-. Egyes növények lignin, illetve cellulóz tartalma kisebb-nagyobb arányba változik (ld. később). Ebben a szakaszban kezdődik a humusz képződés. 

A felépülés fázisa: a bomlás és építkezés folytatódik. A komposzt térfogata már jelentősen nem változik. Az első szakaszban elvesztette megközelítőleg felét, a második szakaszban is bőven a 10-25%-át, innentől egy lassú fázis indul. A sugárgombák és baktáriumokon kívűl megjelennek egyéb bontó és átalakító szervek -a belső maghőmérséklet nem nagyobb 15-20 celsiusnál- gombák, protozoák (mikrofauna, szabadszemmel nem látható heterotróf forma - állati egysejtű-, mely az átalakításban résztvevő mikroflórát fogyasztja), magasabb rendű állatvilág: gyűrűsférgek, rovarok, ászkák, pajorok (rózsabogár), mellyek bontanak és szervezetükben átalakítanak. A humufikálásban elengedthetetlen a feladatuk. A humifikálódást további érés követ. A végtermék humuszban, kolloidban gazdag, morzsalékos szerkezetű anyag, mely a termékeny föld számára elengedhetetlen.

Ahhoz hogy mindezen folyamatok eredményesen menjenek végbe a nedvességtartalmon kívül a leglényegesebb (mely az alfája és omegája a jó komposztnak) az oxigén megléte. A komposztolást ha egy rövid mondatban kéne jellemezni talán azt mondhatnánk, hogy lassú égésű bomlás. Az égéshez pedig oxigénre van szükség. Ez maga az aerob folyamtok lényege. Ha oxigén hiányos a környezet akkor anaerob folyamatról beszélünk, ilyenkor rothadás történik (gázosodás pl. metán) és a végtermékünk használhatatlan kenőcs állagú, büdös massza. 

A következő részben a komposztálás gyakorlati elemeit vizsgáljuk.