Fényigény
Vízigény
Télállóság
Növekedés
Alak
Virágzás
Rézvörös fanyarka

Rézvörös fanyarka

Amelanchier x lamarckii
Észak-Amerikából származó nagy termetű lombhullató bokorfa, illetve fa. Magassága elérheti a 10 métert, szélessége a 12 métert. Egész évben díszit. Év elején a fehér -lombfakadás elötti- virágával, év közben a habitusával, ősszel a színpompás vörös-narancsos levelével. Termése lilás-rózsaszín, ehető, kissé az áfonya ízzére emlékeztet. Ültetésnél savanyú tőzeget használjunk. Szoliter bokornak, fának kiválló. Háttérbe tó mellé, vagy egyébb ősszel színesedő (sárga lomb miatt nyírfa) fa és cserje mellé is tervezhetjük.
Japán babérsom

Japán babérsom

Aucuba japonica 'Crotonifolia'
Ez a 1,5-2,5 méter magasságig megnövő örökzöld cserje, Japánból, illetve Koreából származik. Alakját és kiterjedését tekintve gömb formájú. A legfontosabb díszitő érétke a lombja, mely nagy, zöld alapon márványozottan pettyezett levél (hasonlít a szobanövény krotonra). Leginkább árnyékos-fél árnyékos, védettebb helyre ültessük. A nyári 11-15 óra közötti napsütés minél kevésbé érje, mert ilyenkor égés keletkezik a friss hajtásokon. Fontos a savanyú tőzeg, a késöbbiek folyamán pedig a savanyító műtrágya használata. Könnyen tartható növény, mindössze a védett, árnyékosabb helyet kell számára kiválasztani. Kis kertbe, árnyasabb kertbe ajánlott szoliter és háttér növénynek.
Borbolya

Borbolya

Berberis 'Indian Summer'
Nagyobb termetű (3 méter), gyorsan növő (évi akár 80cm is), lombhullató cserje. Alakja gömb. Fiatal korában vessző szerű és ritkás, de a 4-5 éves növény már besűrűsödik. Levele mérete nagyobb -mint a 'Superba' levele-, színe világos zöld, mely őszre látványos őszi színt vesz fel: piros-narancs árnyalat. Igénytelen, tágtűrésű növény, a szárazságot jól tűri. Háttér növénynek és szabad, illetve nyírott sövénynek is javasolható.
Törpe puszpánglevelű borbolya

Törpe puszpánglevelű borbolya

Berberis buxifolia 'Nana'
Télállózöld törpe cserje. Magassága 50-60cm. Formája lapított gömb. A puszpángra emlékeztető levele egész évben sötétebb zöld, őszre bemattul. Látványos a tavaszi kénsárga virága. Tartása nem igényel komolyabb szakértelmet. Egyetlen kiemelendő dolog, hogy törékeny növény, ne ültessük forgalmasabb helyre. Alkalmas alacsonyabb növényekkel, fenyőkkel, évelőkkel csoportba ültetni.