Gondolatok a felmelegedésről 2.

Az előző részben megemlítettük, hogy a felmelegedésben vastagon része van az emberiségnek és bár a felmelegedés visszafordíthatalan folyamat, lassítani tudunk rajta és kell is, ha nem akarunk idő előtt megfőni, kiszáradni, nem akarunk még szélsőségesebb időjárási anomáliákat, mellyek egyre sűrűbben fordulnak elő. Mit tehetünk mi, a magunk kicsiny módján, mint kerttulajdonosok, hogyan élhetünk együtt, az egyre kiméletlenebb környezetünkkel. Ezt a témát igyekszünk körbe járni.

Az általunk okozott terhelést az öntözővíz használatával kezdtük el és mindössze a gyeptartásig jutottunk. Röviden, a gyep a kertben fontos dolog ugyan, de igen sok energiát, időt és pénzt kíván ahhoz, hogy normálisan fenntarthassuk. Érdemes csökkenteni gyepfelületünket, a foci pályát ne saját kertünkbe igyekezzünk bezsúfolni, ahhoz ott vannak a közösségi terek. Érdemes vadfüvek tartása, amit vagy telepítünk vetéssel, vagy csak simán hagyuk a megjelenésüket, mert bizton állítjuk, hogy a strapabíróbb fűvek, ott vannak kertünkben is, mindössze (pár év) nyírni kell a területet, evvel szorítva ki az esetleges "gyomokat", mert a kétszikű félék a folyamatos nyírást nehezen viselik, míg a fűfélék jól bírják. Gyomok. Ez is egy érdekes kérdés, amikor mindenki elmegy túrázni egyet és lát egy vadvirágos mezőt, az valahogy mindenkinek megtetszik, de amikor a vadvirágok (pitypang, katáng, utifű, pipacs, here félék, vad habszegfű, stb) megjelennek kertünkben, egyből a szelektív gyomírtóért nyúlunk. Izlés kérdése, de egy valami biztos, ha egy vadvirágos kert működik mindenféle beavatkozás nélkül, akkor miért kell ragaszkodni a tökéletes angol pázsithoz? Ahhoz, hogy angol pázsitunk legyen először is jó minőségű talajnak kell lennie, ami valjuk be Budapest és környékén nem jellemző. Fontos a kiegyenlített klíma, a nem túl erős nap és az állandó vízutánpótlás, nos ezek hazánkban nem jellemzőek, ezért a már többször említett sok energia stb. kell ahhoz, hogy "tökéletes" gyepünket fenntartsuk. Mindenki döntse el mit akar, de a tökéletes gyep elérése általában komoly erőfeszítéssel jár és minenképpen nagy környezeti terheléssel. Egyébként a vadvirágos kert egyáltalán nem az elhanyagoltságot szimbolizálja, inkább egy lazább stílust, amit sok kerttípusba könnyen be lehet illeszteni. Milyen területeken távozik a víz leggyorsabban kertünkből? A válasz teljesen triviális, a napos helyeken. A gyepnek nap kell, evvel nem lehet mit kezdeni, de azokat a területeket, ahol nem szánunk gyepet, ott érdemes fásítással foglalkozni. Minél több az árnyas rész, ami lehet félárnyas is, annál kevesebb a közvetlen elpárolgás, a fák lombja első lépcsőként fogja fel az erős napsugárzást, csökkentve a beeső hosszú hullámokat, UV-t, így a lombkorona alatt lévő növényállomány szinte teljesen védett lesz az erős naptól. A fák kiválasztása természetesen alaposabb vizsgálatot igényel. Kis kert-alacsony termetű fa, széles, keskeny lombkorona. Nagy kert-közepes, nagy termetű lombkorona, stb. A lombkorona formáján kívül a fény átengedő képessége milyen, mennyire ad mély árnyékot, vagy mennyire szellős a lombkorona? Milyen a fa gyökérzete, mennyire sekély, vagy megy le mélyre és evvel, mennyire fog esetleg konkurálni az alá tervezett évelőkkel, cserjékkel? Beállt kertben, régebben ültetett fáknál könnyebb a helyzet, részint mert ismerjük a fák tulajdonságait, részint mert már nem fog a gyökérzet meglepetést okozni. Egy közel kifejlett fa gyökere a talaj felszínnél már nem változik, így simán alá telepíthető évelő ágyás. Például (konkrét példa egy ügyfelünk kertjéből), ha van egy komolyabb diófánk, akkor érdemes a törzsétől tetszőleges távolságban kiemelt ágyást kialakítani (érdemes lehet teljesen a törzs köré), így a fa gyökere biztosan nem mérgez (csersav) és nem konkurál a kiemelt ágyásba ültetett évelőkkel, cserjékkel. A meglévő komolyabb, idősebb fák, de akár felnyírt (több törzsre nevelt) cserjék, bokroknál érdemes az alacsony dombok (20-40cm) kialakítása. Ez legyen földkeverék (tőzeg, komposzt, némi trágya és gyöngykavics!!!) és ebbe ültessük bele évelőinket, alacsony termetű cserjéinket. Az angol kertek egyik védjegye a színes, vegyes évelő ágyások, mellyeket akár így is kialakítanak a fák, nagy termetű bokrok alatt. A fák, bokrok lombja felfogja az erős napsütést, de ezt már tudjuk, a kavicsos közeg lassabban engedi a párolgást, jobban megfogja a vízet és levegősebb a talaj szerkezete, így kevesebb vízre van szükségünk. A dombnak köszönhetően (amellett, hogy könnyű az ültetés) nincs konkurálás a fák, bokrok gyökérzete és a frissen telepített évelők gyökérzete között. Ezen praktikák természeten működnek fenyős kertekben is, ahol nagy méretű fenyők terpeszkednek és sokszor nehéz alájuk az ültetés. A dombokkal "minden" megoldható. Az ilyen kialakítások szintén csökkentik a gyepek felületét, így a fenntartási költségek is csökkenek nem csak pénzben (vízben...), hanem energiában is, radikálisan! Az évelők fenntartásáról sok tanulmány készül és a tanulmányok kiemelik, hogy négyzetméterre vetítve mennyivel kevesebb idő szükséges egy évelő ágyás fenntartásához, mint a gyepfelülethez. Nem elvetendő tény, hogy a vegyes évelő ágyások mindig rezisztensebbek az időjárással, betegségekkel szemben, mert a sokszínűségüknek (biodiverzitás) köszönhetően sok féle kor és kártevő kellene ahhoz, hogy a sok növényünket lebetegítse és elpusztítsa, aminek esélye sokkal kisebb, mint egy gyepfelület lebetegedésének. Itt pedig érintettük a növényvédelmet, de erről egy másik cikkben. Visszatérve a vízhasználathoz, elmondhatjuk, hogyha csökkentjük a naposabb területeket és az árnyéktűrő fűkeverékek mellett gazdagon használjuk a vegyes évelő ágyásokat, beengedjük a vadvirágos mezőt kertünkbe, engedjük magasabbra engedni füveinket, leginkább nyáron és ha nincs kertünkben dísz, vagy gyümölcsfa, telepítsünk, így az eredmény: radikálisan  csökken vízfogyasztásunkat és kevesebb energiával tudjuk fenntartani kertünket. Mielőtt továbbmennénk a következő részben és átnéznénk a száraz kertek fogalmát, mindenkinek ajánljuk felkutatni a londoni Fenton House orchard-ját, ahol kiválóan megfigyelhető a vadvirágos rét-gyümölcsös kert kombinációja... folytatás következik...