Rózsák metszése 1.

Nem egyszerű a helyzet, amikor az ember elolvassa a szakirodalmat és megnéz néhány filmet videót, stb. és onnan próbálja meg értelmezni a rózsák metszését. Mi is körbenéztünk, érdeklődtünk, tanultunk és még mindig vannak nyitott kérdések, de azért nézzük mi hova jutottunk.  ...a helyzet nem kétségbe ejtő, mert az alapok minden szakirodalomban azonosak. Ahhoz, hogy rózsák mutatósak legyenek és minél többet virágozzanak metszeni kell.

Mi is ez a növény? A rózsák családja, az emberiség egyik legfontosabb családja (rosacea), rengeteg gyümölcsfa tartozik ide mely a mi éghajlatunkon fontos, de számunkra most a rózsák, mint dísznövények érdekesek. A dísznövény kultúra talán egyik legrégibb növénye. Egyes feljegyzések már több ezer éves kőbe vésett "jegyzeteket" rajzokat említenek Krétáról, amin rózsát találhatunk. Természetesen a rózsák a több ezer év alatt rengeteget változtak, köszönhetően a nemesítéseknek, mégis mint dísz és gyógynövény már ideje korán az ember érdeklődési körébe került. A nemesítések az utóbbi évtizedekben gyorsult fel, köszönhetően a technologiai fejlődésnek és itt nem a géntechnológiát kell érteni, hanem a termesztő berendezések minőségi javulását a műtrágyák és hormon készítmények fejlődését stb. -amikor az időjárási elemeket minél jobban kontrol alatt lehet tartani, annál könnyebb a nemesítés- és természetesen köszönhető az internetnek is mely által az újdonságok nagyon hamar piacra tudnak kerülni, így hamar éles teszt következik, mennyire vevőbarát egy új nemesített fajta. Természetesn egy új rózsa nem hetek alatt készül el. Több év szükséges mire a nemesített egyed olyan szintre kerül, hogy egy bizottság elfogadja és oltalom alá kerüljön, mégis párhuzamosan egy helyen, egymástól elzárva több nemesítést futtatva egyszerre, már rövidül a nemesítés ideje.

A rózsák körülményei: fontos az állandó napos hely, a rózsák árnyasabb részen jobban ki vannak téve a betegségeknek és ha valami akkor a rózsa betegségekre fogékony. A kártevők is szívesen teszik látogatásukat a növényen a levéltetütől a pajzstetün át a tripszekig, kabócáig, poloskáig. Fontos tehát a rózsák körülményeinek maximális biztosítása. A napos hely tehát az egyik. A tápanyag utánpótlás a másik. Olyan növényről beszélünk ami intenzív növekedésű, és emellett intenzív virágzású. Hazánkban kevés olyan növényt tudnánk felsorolni, ami ilyen sokat és sokáig virágzik, ekkora a színválasztéka, virágforma választéka (szimpla, dupla, tömött, kicsi, nagy...) és általában illatos növény. A sok virágzás komoly terhelést jelent a növénynek, emiatt FONTOS a folyamatos tápanyagellátás. Az ültetéskor a szervestrágya bevitel és vele egy időben akár a speciális rózsa műtrágya és ezt követően élete végéig az őszi szervestrágyázás, mellyet a tőhöz szórunk el, illetve az év közbeni műtrágyák használata. Megelőzés szinten lehet permetezni gomba ellen még kora tavasszal kis leveles állapotban és tavasszal már lombos állapotban és amint a tetvek inváziója beindul, akkor szintén elő szedhetjük permetezőnket, természetesen figyelembe véve a katicák tevékenységét!

Rózsák tartása: botanikailag több tipusú rózsa létezik, de minket most csak azok a rózsák érdekelnek, amiket igazán metszeni kell. Ilyenek a bokor rózsák (oltvány rózsák); a talajtakaró rózsák és fútó, más néven mászó (angol nyelvben praktikusan megfogalmazott climbing) rózsák. Talán a legegyszerűbb metszése a talajtakaró rózsáknál van. Ezt a tipust kaszáljuk, mivel nem nézünk külön szemeket és levél állásokat, mert maga a növény sűrű, vékony vesszőjű, áthatolhatatlan bozót, sok apró virággal, emiatt nem csinálunk mást csak egy sövény vágó ollóval lemetszük az éppen elvirágzott részeket. DE HA NEM tesszük meg akkor sincs nagy probléma mert a növény túlnövi a levirágzott részt és ha később is általában újabb virágözönnel szolgál. A tavaszi ifjító metszés ami kiemelendő, melyet két három évenként érdemes elvégezni, ilyenkor erősebben meg lehet metszeni a tövet. Ilyenkor sem kell figyelembe venni a rügy állását, csak érzéssel kell vágni és kész. Ami beöregedett elszáradt rész azt teljesen eltávolítjuk, formára metszük, nagyjából az eredeti lapított formát követve... (folytatás következik)